Valamelyest megkésve
bár, de semmi esetre sem megfogyva vagy megtörve! :D
Nos,
ahogy azt már Melléd láncolva
kritikájában feszegettem, a fordító váltás igen erősen rányomja bélyegét a
műre. Lehet, csak én vagyok ilyen perverz, hogy ezt is külön számon tartom, de
speciel engem módfelett zavartak a kis stílusbéli nüanszok; illetőleg az, hogy
a szemlátomást a fordító, de még a szerkesztő sem vette már komolyabban a
fáradtságot, hogy kifejezetten a hibákra koncentrálva átfussa a művet.
Férfiasan bevallom, a tízedik hiba után abbahagytam a számolást, mert tudom,
hogy csak magamat trenkoltam volna fel rajta...
Ettől
függetlenül azonban tetszett. Talán a három könyv közül ez tetszett a
leginkább, mert valóság szaga volt. Kezelésre váró konfliktusok, amik valamiért
csak gyűlnek és gyűlnek, amint egyet megoldunk, mindjárt három másik lép a
helyébe. Pörögtek az események, és éppen ezért sajnáltam, hogy csak utazás
közben volt időm olvasni, mert szívem szerint egy teljes napot azzal töltöttem
volna, hogy eldőlök az ágyban, és akkor hadd szóljon, rock and roll, stb.
Oké,
mondjuk a cselekmény fő vázát adó konfliktus (direkt nem konkretizálok, mert
akkor a poént lőném le) talán egy hangyányit túlzás, de mivel hasonló
helyzetben már volt ismerősöm, innentől azt mondom, hogy jogos a két pont,
ilyen is van, és lassan ez is mindennapi... (sajnos)
S
noha én is író vagyok – de legalábbis szeretem annak tartani magam –, amikor
szembe találkozom az általam is használt megoldásokkal, szabályosan égnek áll a
hajam, és ha nem becsülném olyan nagyra a könyveket, egyet-kettőt már biztosan
cafatokra téptem volna, hogy „Ez most
komoly?!” Így abbahagyni, ráadásul még incselkedik az olvasóval, hogy jól
gondoljuk, ez még nem lehet a vége, ő maga is alig várja a folytatást. Ennek
speciel én marhára örülök, de ne cukkoljon! :D
Különösebb
poén-gyilkosság nélkül már csak annyit tudok mondani, hogy ezek után némiképp
idegesen, de mindenképp epekedve várjuk a folytatást! :)
Elöljáróban a következő
könyvről: Vass Virág – Sohaférfi. Két dolgot már most bizton állíthatok: 1.)
imádom Vass Virág stílusát (ezt már akkor tudtam, amikor néha-néha elkaptam
tőle egy szemelvényt a Metropolban) és 2.) hogy a piklibe lehet az, hogy
valaki, aki ilyen gördülékenyen ír, ugyanazzal a lendülettel siklik fel az
olyan hibák fölött, mint pl. az "ezt" konzekvens használata olyan
szövegkörnyezetben, ahová teljesen egyértelműen "ez" kívánkozik?! és
ezt eleddig 10 oldalon belül kétszer! Szívem szerint ilyenkor földhöz vágnék
valamit...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése