Nos, pár napja írtam egy engem igencsak mélyen érintő, ennél fogva a nap huszonnégy órájában foglalkoztató témában, de akkor, ott frissiben nem akaródzott közzétenni, mert utólag újraolvasva – és javítva az óhatatlanul becsúszó hibákat :D – arra a következtetésre jutottam, hogy érlelem még egy darabig a dolgot, és ha úgy ítélem, akkor felteszem, változatlan formában.
Ez ma megtörtént. Mégpedig azért, mert eddig az tartott vissza, hogy nem igazán éreztem úgy, hogy én kész volnék felvállalni a témát, pláne nem a rá érkező reakciókat. Azonban ez a mai nappal végérvényesen megfordult! Bizonytalanságom és elveszettségem a múlté! (A hihetetlen fordulat miértjéről egy hangyányit később ;) )
Tegnap elég rossz napom volt, mert csúnyán rám pirítottak azért, mert a munkámat végeztem. Nem tudtam róla – mivel előzőleg semmi erre vonatkozó információ nem jutott el a recepcióra –, hogy az osztálynak, ahova az ügyfelet irányítottam, milyen külön bejáratú kívánalmai vannak az ügyfélfogadási időre nézvést, és ezért egyszer telefonon, egyszer pedig élő szóban – a kettő között vagy összesen 10 perc szünettel – olyan hangon és stílusban lettem leteremtve, hogy a végén még én kértem elnézést, hogy egyáltalán felmerült bennem, hogy fél négy után foglalkozunk még ügyféllel – úgy, hogy az ügyfélszolgálat hivatalos nyitvatartási ideje du. 4-ig szól, és ha valaki 15:58-kor esik be, még azt is köteles fogadni az ügyintéző. Legalábbis az ügyfélszolgálaton...
Szóval, ennek szellemében, illetve az engem addig két héten keresztül megállás nélkül érő negatív impulzusok hatására hangyányit még inkább magam alá kerültem, mint a hét folyamán.
Ez úgy látszott, nem fog változni a mai nap folyamán sem, pláne, hogy hónapok óta nem alszom normálisan – hát igen, egy táncos számoljon azzal, hogy este nyolckor nem az ágyába esik be, hanem nagy sansszal a próbára :D –, úgyhogy e mellé még ingerlékenység is társult, és gyakorlatilag nem volt olyan, hogy nekem jót lehessen tenni. Minden meló kuli volt és büdös. Épp egy ilyennek minősíthető feladatból tértem vissza, mikor zengett a telefonom... (Chris Daughtry There and Back Againjére mindent lehet mondani, de nem csörög :D ) Az ügyfélszolgálat osztályvezetője hívott, akinél anno két hete (?) voltam interjún, mert akkor volt üresedés. Végül nem választottak ki, ellenben mondták, hogy az anyagomat megőrzik, és ha fél éven belül ismét aktuális, mindenképp megkeresnek. (Az első interjúmon azért hasaltam el, mert nincs értékesítési tapasztalatom, ez állt az utamba.) Nos, aktuálissá vált és megkerestek :D És mondták, hogy nagyon örülnének, ha mihamarabb tudnék kezdeni. Olyannyira mihamarabb, hogy a legfőbb főnökömmel már a mai nap folyamán egyeztetnek, hogy jövőhéten nekem már az IT-képzésen kéne csücsülnöm!!! :D
Most úgy érzem, az Univerzum kegyes volt hozzám. :) Igaz, belekerült két hetébe, de meglépte azt a lépést, amire úgy vártam, amiben úgy reménykedtem. Amire tulajdonképpen feltettem a jövőmet, mert én erre alapozva hagytam ott az iskolát és a gyakorlati helyemet, mert a tavalyi évet alapul véve úgy döntöttem, nem várom meg, hogy kiderüljön, hogy nem leszek képes letenni a szakmunkás vizsgát.
Két hete a sikertelen interjú nyitotta a sort, amire rákövetkezett megannyi negatív tapasztalat. A tánctanári meló elvesztése – ami tulajdonképp sose volt az enyém, mert még csak nem el sem kezdtük létszámhiány miatt –, majd a magánéleti malőr-sorozat... Egyre inkább kezdtem azt hinni, hogy a 2013-as év felesküdött arra, hogy megkeseríti az életemet. De lám, így 5 héttel a vége előtt kisül, hogy nem, csak eddig nem tudott jobbat osztani :)
Most már csak annyit kérek, hogy szorítsatok nekem, hogy ennek szellemében minden a lehető legjobban menjen! :D Legalább a melóval, ha mással nem is... aztán, amint időszerű lesz, jelentkezem ezzel az Anglia-témával.
Addig is, Univerzum! Bárminemű döntést segítő jelet örömmel fogadok! :)
Sokszor csókoltat Benneteket:
Matt Jarow
xoxo
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése