2013. november 28., csütörtök

Elsők

   Na, hát sziasztok!
   Ismét itt, és megint csak egy életszerű/- szagú bejegyzéssel.
   Meg kell osszak Veletek néhány új információt: nem tudom, mennyire bocsátkoztam részletekbe az új munkámat illetően, de most, túl az első ehhez kapcsolódó vizsgámon, nyugodtabb szívvel mondom, hogy ügyfélszolgálatos lettem a Generali Biztosító Zrt.-nél. Felettébb érdekes munkakörnek találom, mert zömmel ugyanazokkal az emberekkel és élethelyzetekkel találkozom, mint recepciósként találkoztam nem sokkal ezelőtt; épp csak most már cselekvőképesnek kell lennem, ha megtalál az ügyfél. Ennek szellemében a feletteseim, értelemszerűen, beiskoláztak mindennemű képzésre, ami a pozíció betöltéséhez szükségeltetik. Jelesül, a héten KGFB és Casco képzésen voltam, illetőleg a mai nappal levizsgáztam belőle. Majdnem egy éve nem került toll és papír ilyen céllal a kezembe, szóval furcsa érzés volt.
   De a lényeg: sikerült! Olyannyira, hogy vizsga után beültem szépen az egyik kis munkatársam mellé, aki mellett betanulok, és konkrétan volt szerencsém élesben végigcsinálni egy KGFB tarifálást- és kötést! :D Nem hittem volna, hogy ezt mondom, de hihetetlen élmény volt! Alig várom már a következőt. Remélhetőleg, azt már a saját JUST-kódomra, és akkor jutalékot is kapok utána :)

   Ezen felül azonban nem tudok túl sok újdonsággal vagy elsővel nem tudok szolgálni. Eltekintve mondjuk attól, hogy életemben először éreztem féltékenységet. Nagyon szívesen elcserélem bárkivel, bármi egyéb érzésre! Nem jó... sőt, kimondottan szar érzés! (Már elnézést a vulgaritásért)

Szóval, fiúk, lányok, így összességében: amikor megtudom, melyik ügynökségre helyeznek ki, tessék hozzám jönni Casco-t meg KGFB-t kötni! :D illetve, akkora elvileg már egyebet is fogok tudni, de pillanatnyilag ezzel a kettővel szolgálhatok. Jövőhéttől elvileg már lakásbiztosítással is ;)

Na, puszipá, és olvassatok sokat! Nem feltétlenül engem, de legalább könyveket! :D

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése