Szerej Kuznyecov – Pillangóbőr

   Nem is igazán tudom, mit mondhatnék a könyvről... már persze, túl azon, hogy eszméletlenül beteg! Anno azt hittem, Chelsea Cane A fúria c. könyve után már nem érhetnek meglepetések, de lám, mégis. Én ennyire még nem voltam rosszul egy könyv olvasása közben, gyermekeim az Úrban!
   Ettől függetlenül persze csak szuperlatívuszokban tudok beszélni róla, mert hihetetlen jól megszerkesztett a szöveg!
   Hova tovább, legnagyobb bánatomra, nem volt félregépelésektől mentes. Összesen 3 elgépelést számoltam össze. Négyet, ha a hátsó borítón lévő szöveget is beleszámolom (az viszont durván bántotta a szemem, míg a másik háromra azt mondom: megesik. Tényleg klasszikus elütések voltak, gyakorlott olvasó talán észre se veszi, rutinból azt olvassa, "amire a költő gondolhatott". Én is gyakorlott olvasó vagyok, természetesen tudom, mire gondolhatott a költő, de ettől függetlenül hihetetlenül kekec egy természetem van, így természetesen szóvá teszem :D )
   Ami a leginkább letaglózott, az az úgy nevezett BDSM szubkultúra profán, minden szégyenérzettől mentes bemutatása. Tisztában voltam vele, hogy ez létezik, s hogy meglepően sokan csak ennek révén élik meg a gyönyört a szex terén, de... őszintén nem hittem volna, hogy van olyan ember, aki ezt ilyen nyíltan bevállalja. Persze, lehet, hogy ez csak a jéghegycsúcsa, és igazából csak egy apró részlete tárult fel előttem, de én még ehhez is túlzottan szemérmes vagyok. Én egy sima romantikus könyvet is pironkodva és szemlesütve olvasok végig, mikor olyan részhez érünk, nem hogy egy BDSM jelenetet! O.o
   De el kell ismernem, hogy a maga nyersességével és brutalitásával páratlant alkotott Kuznyecov. Épp csak... nem mindenkinek el- és befogadható ez a fajta művészet. Viszont őszintén és tiszta szívvel ajánlom mindenkinek, aki meg akarja ismerni önmaga határait. Mindenkinek, aki el akar borzadni. Mindenkinek, aki tisztába akar kerülni vele, hogy nem egy idilli világban élünk, hanem ezek a "szörnyűségek" tényleg hétköznapi dolgok. Olyannyira hétköznapiak, hogy lám, könyvben is meg lehet örökíteni. És úgy gondolom, éppen ez az egyik legszebb az irodalomban. Hogy szavak útján visszavonhatatlanul megörökít valamit. Nyoma marad egyrészt papíron... másrészt minden olvasóban. Mert ez nem egy olyan könyv, amit a későbbiekben úgy teszel fel a polcra, hogy a gerincét meglátva ne futna végig a hideg a hátadon!