Azonban vigasztaljon Mindenkit a tudat, hogy így estére mindjárt kettőt tartogatok: ahogy ez a címből is kitűnik, lesz itt egyszer egy J. Sterlingünk, akinek The Perfect Game c. kötetét fogjuk taglalni; illetve lesz még hátra egy Isaac Marionunk, akinek Eleven testek c. könyvét szintén boncolgatni fogjuk.
Akkor hát J. Sterling.
Mivel relatív régen olvastam, ezért nem igen tudok sokat mesélni róla, pláne anélkül, hogy különösebben poén gyilkos ne lennék. A cselekmény hihetetlenül puritán, már-már zavarba ejtően egyszerű – csakúgy, mint a nyelvezet, ha már témánál vagyunk; illetve az ide vonatkozó gondolataimat kiegészíteném azzal, hogy helyenként szinte már közönséges. Úgy értem, persze, használjuk a szlenget kortárs irodalomban, de nálam van a lazaságnak az a foka, amin túl már azt mondom, hogy sajnos a kortárs olvasó megszólítása a minőség és az élvezhetőség rovására megy.
És ha már cselekmény és nyelvezet feszegetése: én magam egész eddigi életemben eddig annyit tudtam a baseballról, hogy Amerikában hihetetlen népszerűségnek örvend. Illetőleg volt egy sanda gyanúm, hogy minden profi szinten űzött sporthoz hasonlóan, itt is vannak fanatikus rajongok, csakúgy, mint ellendrukkerek, akik végül mégis belehabarodnak a játékba/játékosba.
Számomra kissé... hiányos volt és összecsapott. Gond nélkül össze lehetett volna hozni minimum négy,- de inkább ötszáz oldalt, ha pl. mindjárt az elején kicsit jobban belemerülünk ebbe a "zsigeri ellentétből lassanként fel- és beismerem, hogy szerelmes vagyok ebbe a tahóba"-kérdéskörbe. És vagy én vagyok túlérzékeny meg drámázásra hajlamos, de az elválás mint veszteség, véleményem szerint, mélyebb érzelmeket kellett volna kiváltson a szereplőkből (az időközi afférokról és "súlyosbító tényezőkről" már nem is szólva). Továbbá megint csak szót kell emelnem amellett, hogy több szereplő szemszögéből vázoljuk fel a cselekményt. Lehet, én vagyok csökött értelmi képességű, de engem néhol bezavar, hogy ki-mikor-hol-miért-merre... UGYANAKKOR! ha már élünk vele, akkor kár elpackázni a benne rejlő lehetőséget: az elválást, majd pediglen a stressz kicsúcsosodását baromi jól meg lehetett volna írni a gyakori szereplőváltogatás eszközével! Krimikből és thrillerekből jól ismert eszköz, hogy ugyanazon cselekményt csak részleteiben és egyszerre több aspektusból vázolva újra meg újra előveszünk, késleltetve a végkifejletet. Igazán sokat dobott volna a drámaiságon – bár elismerem, a mértékét eltalálni nem egyszerű; de én akkor is siratom a lehetőséget... :'(
Mindent egybevetve azonban azt tudom mondani, könnyű kis olvasmány, amit tudok ajánlani kvázi mindenkinek (hova tovább elírásokra érzékenyek csak óvatosan vegyék a kezükbe, akadt pár elég zavaró)... Mondjuk nincs kétségem afelől, hogy valószínűleg inkább a 19-25 közötti hölgyek fognak ráugrani, és alighanem elalélva fognak olvasni minden sort. Nekik csak annyit: kedves egészségetekre váljék! Mindenki másnak, íróknak meg pláne: okulásra kimondottan jó. Lemérhetitek, hogy nektek mi hiányzik ahhoz, hogy életszagú erotikus-romantikus művet tudjatok alkotni majd egy nap – amennyiben tervezgettek ilyesmit.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése